Napok, sőt hetek óta először, végre kisütött a nap. Ennek örömére elmentünk a Nyári Palotába. A mai napon a lengyel lány betegedett le kissé, így ő nem tartott velünk.

Mától bevezettük azt a szabályt, hogy ameddig lehet, addig alszunk reggel, mert ugye a fáradt szervezet sérülékenyebb. Még mindig minden reggel megittunk egy Aspirin+C-t. Kellemes hányás íze már kezdett megszokottá válni, így könnyebben le is csúszott, főleg ha közben valami finomra gondoltam (pörkölt).

Reggel Szemfüles Zsófi talált az utcán egy közlekedési kártyát, amin legnagyobb meglepetésünkre még 25 yuan volt, tehát ingyen mentünk el a Nyári Palotába, és fogunk később a Pokolba.

A Nyári Palota röviden az a hely, ahol a császári család a nyarakat töltötte, és már említettem, hogy Cixi császárné nevéhez kötődik jelenlegi formája. Eredetileg egy 19. századi császár építette az édesanyja születésnapjára, később egyfajta „császárok weekend háza” lett. Az egész épületegyüttes egy igen nagy parkban található, aminek a közepén egy mesterséges tó található, és legmagasabb pontja, egyben fő épülete, egy Buddha tiszteletére épített pagoda.

Jegyet lehet venni csak a „főutcára”, amivel hosszában végig lehet menni a helyen, és kiegészítő jegyeket lehet venni az egyéb különböző helyszínekre, mint például Buddha pagoda.

Mi úgy éreztük, elég lesz, ha megvesszük az alapjegyet, és utána, ha megtetszik valami, a helyszínen veszünk még jegyet. A bejáratnál gyönyörű szép „kézzel rajzolt” térképet is lehetett venni, aminek a hátulján volt némi leírás a helyről angolul.

Miután beléptünk a főkapun át a parkba, egy hatalmas térkép előtt álldogálva mérlegeltük lehetőségeinket, amikor valaki iszonyatosan tört angollal megkérdezte tőlünk, akarunk-e személyes idegenvezetést mindössze 30 yuan per főért.

Zsófi meg sem fordulva rávágta : „ 10 yuan max., és nem kérünk!” Erre a fiatalember elénk lépett és elkezdett arról beszélni, hogy télen milyen nehéz kuncsaftokat találni, és hogy legyünk már oly’ kedvesek, mert megéri, és csak 25 yuan. Zsófi ekkor kínaiul rávágta: „10 yuan” , ugyanakkor én azt mondtam kínaiul, hogy „Egyáltalán nem akarjuk.” A kedves businessman-hez csak Zsófi válasza jutott el, micsoda meglepetés…

Zsófi még kicsit beszélgetett vele, és végül csak rendben volt az a 10 yuan. Megkérdezte tőlünk a manusz, hogy milyen nyelven kérjük a szolgáltatását, mire mi rávágtuk, hogy hát persze, hogy angolul. Szenvedj csak meg azért a 10-10 yuanodért. Ám, erre, ahelyett, hogy elkezdett volna mesélni, ahogy azt kéne, elkezdett vitatkozni, hogy már pedig mi beszélünk kínaiul, úgy hogy ő kínaiul mondja.

Aranyoskám, az hogy mi beszélünk egy kis piac kínait, és egész jól elbeszélgetünk a tanárainkkal, még nem jelenti azt, hogy megértjük a mindenféle szakszavakkal teletűzdelt, tájszólásod.

Bólintott, hát, hogy jól van akkor, legyen angol. Tartotta is a szavát vagy két mondat erejéig…

Először is közöltük vele, hogy mi nem vettünk jegyet mindenhova, csak a főútra, de ezt minden 5. percben elfelejtette, és ránk akarta sózni a többi jegyet is. Ezután minden sarkon beküldött minket egy bazáros boltba. A második után közöltem vele kínaiul, hogy értse: „Nem ma értünk Pekingbe, ez a századik bazáros ugyanazzal a cuccal, legyen szíves leakadni a témáról!”. Ezen a mondatomon röhögött utána az út végéig.

Sétálgatásunk közben még minket sürgetett, amikor megálltunk nézelődni, ami kiváltképp idegesítő volt azután, hogy körülbelül a Wikipedia „röviden” részét tudta csak lenyomni, avagy az általam vett térkép hátulján lévő dumát inkább, ugyanis feltűnő módon nem engedte, hogy kinyissam a térképet, mert, idézem : „Az nem ér semmit.”

A kedvenc pillanatom az volt vele, amikor már századjára akart minket letarhálni forinttal, és nem hitte el, hogy még 5 forintunk sincs; vagy amikor megkérdezte, mit tanulunk itt Kínában, és a válaszunkra, miszerint mandarin kínait, azt válaszolta, hogy hű, azt neki is kéne, mert ő igazából nem nagyon beszéli „pekingi kínait”. Vettük észre, kösz.

A végén kiderült, hogy a családja Yantaiban lakik, ahol Zsófi tanul, tehát adott nekünk egy rakat névjegykártyát, amin egészségügyi tanácsadóként volt feltüntetve (??), és kérte, hogy vegye fel Zsófi WeChat-en, mert fel akarja keresni Yantaiban. Megígértünk fűt-fát, és miután még a pénzt is kikönyörögte belőlünk (végül 15 yuant fizettünk), utánunk kiáltott: „Van egy olyan érzésem, hogy nem fogtok kapcsolatba lépni velem” Ezt jól érzed.

Miután lekoptattuk az emberkét, jegyet vettünk a pagodába, ami a park legmagasabb pontja, és felmásztunk a százezer lépcsőn, és az épület előtt leültünk egy padra, ahol melegen sütött a nap, és be lehetett látni az egész parkot.

A tó most be volt fagyva, de nyáron hajóval végig lehet járni. Középen egy pici szigetecske is helyett kapott. A fény vakítóan csillogott a tó jeges felületén. Előttünk a parton futott egy hosszú, olyan 800 méter hosszú folyosó, aminek belső terében több mint 14 ezer különböző festmény látható, a világ leghosszabb festett galériája.

Az épületek előtt bronz állatok, például teknősök (hosszú élet), főnixek (császárné), és sárkányok (császár) játszanak. Ameddig a szem ellát, pagoda tetők lepik el a parkot. Ami a legszebb, hogy egyáltalán nem szűrődik be a külvilág zaja. Még innen, a legmagasabb pontról sem lehetett látni a főutat, nem hallatszott a közlekedés és emberek nesze, teljesen békés volt a táj. Elüldögéltünk a kellemes meleg padon vagy fél órát, miközben az ember teljesen bele tud merülni a kék-zöld-sárga mintás tetődíszek és faragványok csodálásába a szomszédos épületen. Tudták ezek a császárok, mi a jó.

Ám nem maradhatunk sokáig, ugyanis aznap még fontos dolgunk volt: meglátogatni az Olimpiai Parkot.

Amikor kiderült, hogy 2008-ban Kína rendezheti meg a nyári játékokat, egész Kína lázban égett. Nem csak azt akarták, hogy mindenkit lenyűgözzön az Olimpia helyszíne, a stadionok, de azt akarták, hogy mindenkit elbűvöljön az ország, és hogy a lehető legtöbb érmet Kína vigye haza, vagy inkább tartson meg.

Megindult hát a munka. Stadionok nőttek ki a földből, megindult az infrastrukturális fejlesztés, és mire az olimpiai láng elérte Pekinget, már az autók kitiltásával azt is elérték, hogy a híres pekingi szmog is eltűnjön úgy ahogy a város fölül. Kína körülbelül 40-44 milliárd dollárt költött az Olimpiára, ami azt jelenti, hogy messze-messze a legtöbbet az újkori olimpiai történelmében.

Az olimpiai nyitányaként megszámlálhatatlan sok ember közös, összehangolt munkája eredményeként egy olyan műsort láthatott a világ, ami messze túlszárnyalt minden régebbit. Összesen 4,7 milliárd ember nézte a műsort a világ minden részéről, amivel majdnem 1 milliárd fővel túllépték Athén nézettségét.

Nem sokkal a rendezési jog elnyerése után már összeszedték a tehetséges gyerekeket szerte Kínában, és kinevelték belőlük az olimpikonokat. Mi lett az eredmény? Kína 110 érmet nyert, ebből 51 aranyérmet, és magabiztosan az éremlista élére került.

Összességében, bár sok politikai viszontagság is kísérte a játékokat, de Kína egy nagyon sikeres olimpiát rendezett meg. Idén pedig, elnyerték a 2022-es téli olimpiai rendezési jogát, így az első olyan várossá vált Peking, ahol téli és nyári olimpiát is rendeznek.

Az Olimpiai Park, ahogy a neve is sugallja, egy park. Hosszában egy széles betonút fut végig rajta, és ekörül található a Madár Fészek, a Buborék Stadion, az Olimpiai Láng, és egyéb létesítmények.

8 évvel az olimpia után már sokkal nyugodtabb a környék. A stadionokat átadták közhasználatra, de este még mindig gyönyörű kivilágítást kapnak. A Madárfészek előtt egy falon az olimpikonok nevei vannak felvésve. Igazán nagy öröm volt elsétálni előtte, és keresni a magyar neveket.

Most, hogy már készülnek a téli olimpiára, kicsit megváltozott néhol a dekoráció, és hópelyhek, síelő emberek sziluettjei vannak felfestve ide-oda.

Sajnos, nem tudtunk bemenni a stadionokba, de így is nagy élmény volt ott sétálni, ahol valaha elsétáltak legjobb magyar atlétáink is. Talán kicsit nagyobbnak tűnt a tévében a Madárfészek, de amúgy minden nagyon szép volt, és egész jól karbantartott. Láttam fotókat ilyen-olyan városok lepusztult olimpiai városairól, Peking azért sokkal szebb, és jobb.

Elképzeltük Zsófival, milyen jó lenne, ha a 2022-es olimpián már mi is itt lehetnénk, mint tolmács, segítő, vagy bármilyen más pozíciót betöltő egyén… persze nem sportoló :D Addig viszont még nagyon sok hanzi seggeléssel töltött délután vár ránk, és ha nem is sikerül, hát annyi baj legyen! Most pont egy életre megutáltuk a kínai telet, semmi kedvünk csak a télért visszajönni J