Pénteken ünnepeltük Romi születésnapját. Meglepetésnek szántuk, de valljuk be, elég kiszámíthatóak voltunk. Először is elég nehéz észrevétlenül becsempészni egy hatalmas tortát egy olyan kollégiumba, ami tele van éhező külföldi kollégistákkal. Másodszor, csak egy hülyének nem tűnne fel, hogy lufik záporoznak az égből, ugyanis képtelenség volt rögzíteni őket a tetőn, ahol a bulit tartottuk. Az sem volt feltűnő, hogy a hűtő körül legalább három, egyenként 24 doboz sörnek helyet adó kartondoboz leledzik, annak ellenére, hogy Carlien és én sem iszunk alkoholt.

Nincs mit csűrni, csavarni, Romi tudott az egészről. Nem volt visítozás, amikor rázendítettük a Happy Birthday-re, és papírkorona került a fejére. Én viszont igazán elkezdtem visítozni, amikor kiderült, hogy a két nagy dagadó kismama mellett formázó torta vékony seízű krém rétege alatt igenis ízletes csoki torta lapul. Aki valaha is kóstolt kínai süteményeket, az igazán tudja értékelni az élményt. Természetesen egy morzsa sem maradt meg. Körülbelül éjfélig beszélgettünk a tetőn, ahol egyre és egyre hidegebb lett. Egy marokkói fiú megtanított kimondani a leghosszabb francia szót, nevezetesen: anti-constitutionalisation, és beszélgettem furcsa kínai barátunkkal Weilinggel is, aki azt hazudta az anyukájának, hogy tanuló csoportba megy este, hogy eljöhessen (lábjegyzet: Weiling 35 éves). Megkértem, hogy végre hagyjon fel az angolul beszéléssel, ugyanis először is nem nagyon megy neki, másodszor, mi azért vagyunk itt, hogy kínaiul tanuljunk, és nem azért, hogy angolt tanítsunk. Ekkor átváltott kínaira, és legnagyobb örömömre értettem minden szavát. Megkérdezte tőlem, milyen nyelv is ez a magyar? Mihez hasonlít? Elmeséltem neki, hogy tulajdonképpen a magyar nyelv a magyar nyelvhez hasonlít, és ez a mese vége. Itt a kollégiumban általános vélemény, hogy kimondhatatlan és megtanulhatatlan. Ezen egyáltalán nem lepődött meg, hanem elmondta nekem, hogy ez igenis egyértelmű, ugyanis a magyarok, a hun nép leszármazottai, innen jöttek Kínából. Úgy hívták őket, a xiong nép (azaz hun). De a népvándorlás miatt a nép egy része Európába ment és letelepedett, a másik fele pedig összekeveredett a han kínai néppel, és máig Észak-Kínában élnek. Weiling szerint igazán mutatós népség a xionghan, csinos nők és jóképű férfiak alkotják, de ez már csak az ő véleménye.

Egy ukrán fiú is eljött, aki a doktori iskolát kezdi idén. Jó szomszéd módjára üdvözöltem, és megmutattam neki, ki a szülinapos, akinek ajándékot is hozott, és még jobb szomszéd módjára, még azt is elmondtam neki, mi a neve. Ezután a szokásos, a pálinka és a Borsodi sör de jó dolog témák után rátértünk egy kicsit komolyabb beszélgetésre, addig, amíg el nem kezdett velem vitatkozni arról, hogy Magyarország a Szovjetúnió csatlósállama volt-e vagy sem. Sehogy sem tudtam meggyőzni, hogy igen, tehát inkább ott hagytam. Egy jövendőbeli doktorral nem vehetem fel a verseny.

Másnap ebéd után elmentünk a Labor Parkba, ahol a második Dalian Jazz Festival zajlott. Nem volt valami hű, de rengeteg ember, és azoknak is a viszonylag nagy része külföldi volt. Nem tudom, hogy mennyire vonzza a jazz a kínai füleket. A park egyébként gyönyörű. Tele van ültetve virágokkal, úgy, hogy az év egész részében élvezni lehessen a növényeket. Kicsiny pagodatetős teraszokon kínai tradicionális énekeket énekeltek, tajcsiztak, és különböző kínai desszerteket árultak a bódésok. Szívesen nézelődtem volna, de Roelanddal mentünk, és ezért csak futni volt szabad. Igazából én Roeland után akartam menni kicsit később, és nem vele, de az éppen becserkészendő kínai barátnője társaságát egyedül nem nagyon élvezi. Kizökken a komfortzónájából, ha egyedül kell lennie szíve szerelmével, tehát Carliennal elkísértük őket a randijukra. Remélem, mindenki érzi a helyzet súlyát. Mentségére legyen mondva, a kínai kislányt is elkísérte egy barátnője, aki úgy nézett ki, mint Carlien olvasás tanára. Lehet ő volt az. A suli erkölcscsősze.

Aznap este betértem az egyetlen helyre, ami boldoggá tesz, Kína legjobb pékségébe. Na jó, talán csak a kampusz legjobb péksége. Magamhoz vettem egy kókuszos kenyeret, és este egy alma társaságában megettem, amikor is Joe, a hotel menedzsere beesett, és a kezembe nyomott fél liter tejet. Valami után megmaradt tej, és mindenki kapott fél litert. Nekünk kapásból még kétszer fél liter landolt a hűtőben, mert Puck és Romi nem szeretik a tejet. Ma este zabkása buli!!

Holnap reggel indulunk Észak-Korea határára, Dandongba (丹东), ahol 3 napot fogunk eltölteni. Sok képet fogok csinálni.