Majdnem egy hete vagyok Kínában, és végre beindultak az események. Teljesen befogadtak a holland csoportba, persze sokat segít, hogy a szobatársam egyfajta „menedzserük”, hiszen ő szervezte le a kínai útjukat. Ma az egész napot velük töltöttem, sokat mászkáltunk.

A mostani bejegyzés célja, hogy megmutassam, milyen a campus és hogy miket láttam útközben.

A másik nagy hír, hogy vettem egy kínai telefont. Rá voltam kényszerülve, mert az én kis kedves Nokiám nem kártya független, ezért a telefon egyszerűen szívrohamot kapott agyvérzéssel, amikor másik sim kártya került bele. Mit volt mit tenni, vettem egy újat.

A belvárosig 20 percet kell villamosozni (egy út 50 forint = 1 yuan). Felszálláskor egy ellenőr figyeli, hogy bedobod-e az egy yuant a dobozva, vagy sem, és közben „kedvesen” noszogat, hogy szedd a lábad, mert minden másodperc, amit várakozással töltünk egy megállóban, egy tündérke életébe kerül valahol a Jangce folyó partján.

A leszállás nem egy kiépített megállóra történik, hanem azonnal az úttestre. Már bemutattam a kínai közlekedési szokásokat, tehát könnyű belátni, hogy ez bizony életveszélyes. Az utcán viszont, bárhová néztél, elektronikai boltok kacsintottak vissza rád, ami bőséges választékot sugallt. Eddigi megfigyeléseim szerint, a kínaiak többsége – persze, aki megengedheti magának – Iphone-nal járkál. De ami a legfontosabb, mindegy milyen márkájú a shouji-d (mobilod), legyen féltégla méretű.(Guigui szerint ezzel bizonyos testrészeik méretbeli kicsinységét próbálják kompenzálni, ennek valóságalapjáról nem tudok megbízható információval szolgálni).

Én magam egy szolid kis Lenovo márkájú telefont vettem (azaz shouji-t 手机), ami belefér a zsebembe, és 500 yuannal megúsztam (25 ezer fúlin kb.). Amúgy még Oppo, Huawei, és egyéb kínai márkák dögivel kaphatók és nem is olyan drágák. Az új sim kártyám a China Mobile-nál vettem meg, 100 yuan egyszeri díjért (5000 forint) és további 38 yuan havonta (kb. 2000), amiért nagyon olcsó percdíjat, és 750 Mb adatforgalmat kapok ingyen. Az otthoni tarifákhoz képest ez kincsesbánya.

Az egyetlen probléma, hogy az új mobilom hiába van angol nyelvűre állítva, így is félig kínaiul beszél velem. Úgy érzem a barátságunk csak hosszú idő alatt fog kiépülni, meg kell ismernünk egymás szokásait és találnunk kell egy közös nyelvet. Egyelőre ő tartja magát ahhoz, hogy én tanuljam meg őt kezelni, ne ő engem. Majd meglátjuk…

Bevásároltunk a szobatársammal pár fontos dolgot, mint vécékefe és rongyok, mosószer, mindezt a Carrefour-ban, majd némi pihenés után a kollégium melletti dombot másztuk meg a csapat többi részével. A zöldes, erdős részen keresztül kismillió lépcső vezet fel a tetőre, ahol egy adótorony van, és kis beton platz kialakítva. A kilátás gyönyörű, messzire el lehet látni. A napot megkoronázandó, hagyományos kínai húsos táskát (jiaozi) ettünk egy étteremben.

Képeket most is feltöltök, ahogy illik, lehet nézegetni. Az első képek között lesz egy kínai lány „Szeretlek” feliratú kártyával. Épp egy barát esküvőjére készülnek dekorációval, és a nemzetközi intézmény előtt kérték meg az embereket, hogy írják le az anyanyelvükön, hogy 我爱你, azaz szeretlek, majd mondják is fel egy rövid videóban. Nagyon kreatív kezdeményezés J

Végül, ma megtudtam, hogy nagy valószínűséggel az egyetlen magyar leszek ebben a szemeszterben, hogy a kínai csípős szósz kétszer csíp, és hogy a kínai reggelit szavakkal nem lehet leírni, olyan mélységesen, visszataszítóan rossz.