Fél órát buszoztunk, majd ugyanennyit vártunk egy hideg bárban. A kettő között bőrig áztunk. Lelkesedésünk azonban töretlen volt. Talán szerepet játszott az is, hogy nagyon éhesek voltunk, de ezt senki sem erősítette meg.

Délután öt órakor azonban elkezdődött a móka: igaz, valódi, kínai gombóckákat csinálunk! A jiaozi itt olyasmi, amit minden második étteremben kaphatsz. Három fajtájáról tudok: sült, főtt és gőzölt. Az elsőt még nem volt alkalmam megkóstolni, de a főtt kb. 10 perc alatt lobogó vízben fő, a párolthoz pedig erre a célra készült edényben kell átpárolni a tésztát, ebben az esetben (ha jól láttam) a hús már előre meg van főzve egy kicsit, mert maga a gőz még nem öli meg a szalmonellát. A jiaozi evése kényes feladat, mert nehéz a tészta elszakítása nélkül elcsippenteni a gombócot, és ha csak felnyársaljuk a pálcikával, az nagy udvariatlanság. Tovább nehezíti a feladatot, hogy az első harapás után a maradék töltelék kicsusszan a tésztából, elég nagy maszatot csinálva.

Ha mégis sikeresen becserkésztük a gombócot, különböző szószokba és levekbe tunkolhatjuk, hogy extra ízt kapjon.

Maga a tészta nagyon egyszerű: víz, liszt, csipetnyi só, esetleg egy tojás. A tészta legyen erős, kissé gumi állagú. Kicsi köröket formázunk kézzel, vagy pogácsa szaggatóval. Kínában előre formára vágott tésztaköröket lehet venni, hogy időt spóroljunk. A töltelék ezer és ezer féle lehet. Mi most darált disznóhúst használtunk kockára vágott hagymával.

Egy kicsi nyújtófa használatával miközben folyamatosan forgatjuk és nyújtjuk a kezünkkel a tésztagombócot, pár másodperc alatt formás kis köröket csináltunk. A kb. egy teáskanálnyi töltelék hozzáadása után először mindig a széleket zárjuk le. Aztán megcsipkedjük a tetejét, és a két hüvelykujjunkkal jól lezárjuk a gombócot.

Némi főzés után már ehetjük is ezt az egyszerű kínai ételt, ami igenis nagyszerű.