Ma reggel kitántorogtam a klotyira, szokásosan felrúgtam a hosszabbítót, nem a fürdőszoba lámpáját kapcsoltam fel, hanem a szobáét. Ismét, mint minden reggel, konstatáltam a tükörbe nézve, hogy Szörnyella de Frász hozzám képest Miss Universe, majd elvégeztem a dolgom. Lenyomtam az öblítés gombot, és nyomva tartottam a kínai himnusz első két sorának időtartamáig, ahogy szoktam, hogy tényleg elszívjon mindent a kínai vizi szörny, amikor valami barnát láttam elúszni a kagylóban. Még egyszer átgondoltam, mit csináltam, és nem, nem Győri Édes teljes kiörlésű csokoládés kekszet. Biztos káprázott a szemem.

Megfordulok, hogy megmossam a kezem, amikor is pár pöfékelés után a csap rozsdabarna színű letykót kezd ereszteni. Borrá változtattam a vizet? Ez azért még tőlem is túl nagy teljesítmény reggel hatkor. Tegnap egy tibeti szerzetes került a mellettem lévő terembe, a haladó kínai órára. Lehet erre a jelre vártak az energiáim, hogy kimutassák, én vagyok az új Dalai Láma, és most csodákat művelek?

Ezen elmélkedésem közepette rutinszerűen kezet mostam a letykóban. Ügyes vagy, cukrot nekem… Megszagoltam a kezem, hogy megbizonyosodjak, hogy nem attól barna a letykó, amire gondolok, de normális szaga volt. Hát attól még az nem valami jó dolog, ha itt rohad le a kezem. Az egyik holland lánynál valamiféle gyomorproblémát diagnosztizáltak a múlt héten, és haza kell repülnie megműttetnie magát. Vagy választhatja az iskola melletti csúcsszuper magánklinikát, ami azt is írhatná a hirdetésére: „Ne kockáztasson a konkurenciával, hiszen mi minden héten egyszer elmossuk a műszereinket!”. Remélem, az az egyszer nem most van, amikor borrá változtattam a vizet.

Délutánra már meggyógyult a csap. Állítólag reggel 11-re lett kész. Már csak egy dolog zavar, méghozzá az, hogy reggel 7 órakor friss főtt tojást ettünk az étteremben, ami ugye vízben fő… (vagy teában).