Kalandozások Kínában

Kalandozások Kínában

Január 19. Kedd Harbin

2016. február 26. - Bettinka133

Honnan tudtuk, hogy megérkezett a vonat Harbinba? Emlékeztek a jelenetre a Harry Potterből, amikor a harmadik részben a dementorok megjelennek a szerelvény körül, és minden egy pillanat alatt megfagy? Szó szerint ugyanez történt velünk is. A vonat ablakát szemmel láthatóan, lassan, de biztosan beborította a fagy és a jégvirág, mintha a jeges pokolba érkeztünk volna. Harbinban télen a nappali átlaghőmérséklet -20 fok. Este körülbelül -30 fok is lehet, vagy még több (vagy inkább kevesebb?). A várost egy folyó szeli ketté, ami december elején tervszerűen, minden évben teljesen befagy. Ebből a folyóból emelnek ki jégtömböket, hogy megépítsék Harbin leghíresebb turisztikai látványosságát, a „Jég- és Hóvilágot” azaz egy hatalmas placcot tele életnagyságú jégépületekkel.

Utazásunk célja, hogy mindezt mi is a saját szemünkkel láthassuk. Előzőleg figyelmeztettek minket minden irányból, hogy Harbinban a túlélés kulcsa a 25 réteg ruha és a gyors távozás. Viki előttünk egy héttel utazott oda, és ezt ő is megerősítette. Éppen ezért, mi mindössze olyan 35 órát terveztünk a városban maradni.   

Nagyon felöltöztem. Én személy szerint nem nagyon szerettem volna megfagyni, gondolom más sem. Volt rajtam egy harisnya, egy sínadrág, két zokni (egy normál és egy vastag), egy szél- és vízálló nadrág a rendes nadrágomon, trikó, póló, ing, pulcsi, egy vastag, általunk csak krumplis zsáknak nevezett ormótlan, de kályhameleg, hosszú pulcsi-kabát hibrid, a téli kabátom, sapka, sál, kesztyű, arcmaszk, fülvédő, három kapucni, és a második naptól egy Harbinban kapható különlegesség is, a zoknira ragasztható, nyomásra két órán át hőt kibocsátó lábmelegítő.

Igen, csak ennyi, de még így is majdnem halálra fagytam. A levegőn körülbelül kettő, de maximum 3 órán át lehet tartózkodni. A lábmelegítővel ekkortájt kezd megfagyni az összes lábujjad. Az orrodba belefagy a takony, a hajad és a szempilláid megjegesednek, így amikor végre bemész egy melegedőbe, és elkezdesz olvadni, mindenhonnan víz folyik az arcodról, ahogy olvad le rólad a jég.

A reggel 7 óra előtti megérkezés után, miután megcsapott minket az ördög fagyos lehelete, azonnal taxit fogtunk a szállásig. A sofőr rendkívül kedves volt, ragaszkodott hozzá, hogy pontosan a hostel előtt tegyen le, ezután kiszállt, ránk adta a kabátot, a táskákat, megvárta, míg bemegyünk. Ő volt az egyik legaranyosabb taxi sofőrünk az egész nagy utazás alatt.

A hostelünk igazán jó volt. Zárható széf (ingyen!) és egy nagyon kényelmes ágy, kellemes padlófűtés, és rengeteg kínai. Az egyetlen baj az volt, hogy a meleg víz akadozott a fürdőben, és amikor jött, akkor is inkább csak kullogott, és csepegett, nem pedig folyt. Egyet aludtunk csak ott, ezért kibírtuk.

A belváros egyik nevezetessége a Szófia templom, ami régi, bizánci stílusban épült. Belépés előtt azt vártam, hogy végre egy kis keresztény-európai látványosság vár, de a kívülről gyönyörű templom, belül borzalmasan lelakott. Minden, ami egy templom belső berendezéséhez tartozik, el lett tűntetve, és helyette egy városfejlődési kiállítás került a helyére. Nem mondom, szép volt nézni a régi képeket, ahol lengyel és orosz népek fürödnek a folyóban és szorgos kínaiak építik a várost, de nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy most éppen egy templomban vagyok.

Harbin egyébként relatíve közel van az orosz határhoz, ezért rengeteg orosz árucikket lehet vásárolni, és sok helyen szól orosz zene.

Harbin híres még a harbini sörről, még egy sörmúzeumuk is van a sörgyár mellett, de idő és érdeklődés híján, nem látogattuk meg.

Egy kellemes ebéd után otthon megmelegedtünk, és elhatároztuk, hogy fogunk egy taxit, hogy kimenjünk a folyó egyik szigetére, ahol a jégvilág található. Azt viszont nem gondoltuk, hogy ilyen bonyolult lesz taxit fogni. Legnagyobb meglepetésünkre rengeteg taxis vagy nem állt meg, vagy azt mondta, nem visz el. Nem értettük. Nem kell nekik a pénzünk? Az az úriember, aki végre felvett minket, pedig azonnal elkezdett jegyekkel üzérkedni, és mivel én ültem legtöbbször a taxikban elől, a lehető leghatározottabban utasítottam vissza, amennyire kínai tudásom megengedte. Sokszor kétszer eladott jegyet árulnak, és az is csak egy kicsit volt érdekes, hogy a jegy, ami 160 yuan volt diákigazolvánnyal, a kedves sofőrnél már „kedvezményesen” csak 190 yuan. Jó, hogy előtte mindent megnéztem, és leterveztem, így az ilyen átveréseket el tudtuk kerülni. Még azt is felajánlotta, hogy ingyen vagy inkább kedvezményesen kivisz, ha megvesszük a jegyét. Ez a fajta taxis viselkedés amúgy egész Harbinra igaz volt a későbbiekben. Alig hogy beültél, már el is kezdtek alkudozni, üzletelni, üzérkedni, és közben valahogy mindig elfelejtették elindítani a taxiórát... Az is igaz, amikor észrevették, hogy úgy-ahogy beszélsz kínaiul, mindig visszakapcsoltak egy sebességet, hogy ilyen elmés hasonlattal éljek.

Amint kiszállsz a taxiból a jégváros előtt, letámad jó néhány kofa, hógolyógyártó műanyag izét, fenék alakú csúszkát, lábmelegítőt, kesztyűt, sapkát árulva. Ha meglátják, hogy külföldi vagy, egyetlen általuk ismert angol szóval támadnak le, nevezetesen: „Hállóó”

Ha mindezen átverekedted magad, kisebb sorban állás után már tépik is a jegyed, és a bejárat mellett 10-15 Mikulásnak öltözött, rénszarvas szános kínai (a Mikulást is itt gyártják, ezek szerint) és néhány hintós úriember támadásai elől menekülhetsz. Egész utunk alatt a legtöbbször az piaci rések után kutató kínaiak elől menekültünk.

Milyen is a maga a jégváros? Hideg. A Nagy Faltól kezdve, a Harbin sörön keresztül, a holland szélmalmok és dubai-i felhőkarcolók hadán át, a Buddha szoborig mindent megformáztak jégből. Még egy szoborverseny is helyet kapott, ahol egy magyar induló is versenyzett. Messziről kiszúrható volt a lengedező magyar zászló. A helyet olyan két óra alatt be lehetett járni. Eközben a gyerekekről is gondoskodva, szinte minden épületbe beépítettek csúszdát. Mi ezt annyira nem akartuk kipróbálni, mert szánalmas lett volna az utazásunk első napján összetörni magunkat.

Ahogy nyugovóra tér a nap, a városban felkapcsolják a fényeket. Minden alkotás külön fényelemekkel rendelkezik, és amikor minden egyszerre világít, olyan, mintha valami tündérvárosban lenne az ember. Egy, a város végébe épített magaslatról mindent be lehet látni, és onnan képességeimhez mérten megpróbáltam szép képeket készíteni, de semmi sem adja vissza, milyen gyönyörű volt ebben az emberi kéz alkotta csodában sétálgatni. Annak ellenére, hogy a vége felé már az életemet is eladtam volna egy meleg kis zugért, és egy kellemes forró fürdőért, mert már semmilyen tagomat nem éreztem, nagyon is megérte elmenni. A hidegtől megbolondult a telefonunk, a kameránk. Amikor végre hazaértünk, már -27 fok volt. Egyikünket sem kellett altatni.

Másnap este indult a vonatunk.  A délelőttöt alvással és pakolással töltöttük, majd délután egy érdekes helyen ebédeltünk. Egy asztal közepébe besüllyesztettek egy grillt, ahol egy pincér a kért húsokat, zöldségeket megsütötte nekünk, és csípős paprikával, szója szósszal és fokhagyma krémmel tálalta. Sokat nem ettünk, mert eléggé elszámoltuk az adagokat, de élmény volt.

Ezután kimentünk a befagyott folyóhoz, ahol jégkorcsolya pálya, kutyaszán és lovas szán terep volt kialakítva, gyakorlatilag, amit csak lehetett, belefaragtak, ástak a folyó jegébe, hogy odavonzzák a turistákat. Beáta elment egy körre motoros szánnal, mi pedig csak néztük a fagyos téli tájat, és sajnáltuk a reszkető kutyusokat.

Este megint kínok kínjait kiállva, de találtunk egy taxit a vonatállomásig, hogy elinduljunk 1250 km-re délre, Pekingbe. A nap csúcspontja volt, mikor egy harbini néni a jegykiadó előtt megkérdezte tőlem, hova megyek. Mondtam neki, hogy Pekingbe. Erre megcsóválta a fejét, és azt mondta: „Oda? De ott olyan hideg van!”

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaikalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr228420264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása