Kicsit fáradtan ébredten, hogy is mondjam, úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy szögestalpú úthenger. A műsor viszont megy tovább, ki kellett mászni az ágyból. Épp próbáltam felöltözni, amikor Zsófi bejelentette, hogy rosszul érzi magát, és szerinte láza is van.

Bementem a fürdőbe, és elővettem a lázmérőt. Két kis csippantással később kiderült, hogy egy enyhe hőemelkedése van. Megkérdeztem kér-e gyógyszert, de nem kért, azt mondta, összeszedi a lelki erejét, és felöltözik. Aznap akartuk megnézni a Tiltott Várost. Fel is ült, fogott egy pohár vizet, és az asztal mellett elkezdte kortyolgatni. Én elmentem a szoba másik felébe a maradék öltözékemért (még ekkor is legalább 2 darab volt minden ruhadarabból rajtam). Egyszer csak egy hatalmas puffot hallok a szoba hátuljából, és Zsófi éppen el van terülve a földön öntudatlanul. Mivel már egy évet együtt laktunk, és még egyet távoli szomszédok voltunk, ismertem ezt a jelenséget nála. Általában ha beteg, gyakran elájul.

Mindenki oda rohant, és próbálta élesztgetni, de nem reagált. Végül egy végtelennek tűnő perc múlva, mire én már az agyamban végig gondoltam, hogy hogy szerezhetnénk orvost, milyen gyógyszerek vannak nálam, és mennyi készpénz kell itt egy kórházlátogatáshoz (szerintem nem kevés), felébredt. Nagyon érdekes dolog volt, hogy saját szavaimat használva, az ájulás következtében Zsófi agya visszaállt gyári beállításba. A három emberből, aki köré gyűlt, ketten angolul beszéltek hozzá, és az ébredés kezdeti szakaszában, sőt később is egy ideig, egyszerűen fel sem fogta az angolt, pedig semmi probléma nélkül beszéli ő is. Az agya egyszerűen nem fogta be - az amúgy igen nyugtató - angol szavakat, hanem mereven figyelt arra az egy arca, akitől a magyar beszédet hallotta. Még soha ilyen figyelmet nem kaptam, amikor beszéltem. Milyen érdekes, hogy mindegy hol vagy, és hogy milyen nyelvi körülmények között, az édes anyanyelved mindig, minden felett győzni tud.

Felültettük Zsófit, itattuk egy kicsit, kapott egy lázcsillapítót, és becsomagoltuk az ágyamba (ugyanis én aludtam az alsó ágyon). Enni sem kért, pár perc múlva aludt. Mi elmentünk a többiekkel reggelizni a szállás szomszédjában lévő vendéglőbe, én meg közben felébresztettem szegény Anyukámat telefonon hajnali 3-kor, hogy most mi legyen. Sokat nem tudott majd’ 9000 kilométerről segíteni, de amúgy sem volt más választásom. Ha már úgyis mosott fosként ébredtem, majd ma alszok egyet, és itthon maradok Zsófival. Amúgy is -15 fokot mondtak arra a napra.

Aznap kiolvastam egy teljes könyvet, és közben egyre levertebbnek éreztem magam. Délutánra sikerült nekem is 38 fokra felvinni a lázam. Valamit nagyon benyeltünk.

Mit tehet az ember betegen, egy hostelben Pekingben? Bevettem egy lázcsillapítót, Zsófi (aki addigra felébredt) adott nekem egy Aspirin+C-t, amit nagy nehezen megittam (undorító), és fogtam az egyetlen univerzális életmentőt a csomagomból: egy üveg Szabó-Gogolák-Batyi-Nenci propoliszt.

A propoliszt kedves Batyikám pálinkában oldja fel, ami miatt én általában csak akkor tudom meginni, ha a halálomon vagyok, és elhaltak az ízlelőbimbóim. Ez esetben azonban összerottyintottam egy bögre forró teát, amit hál’ Isten ingyen szórtak a hostelben, és a „betegség esetén kb. 12 csepp” elvét követve én a 3dl teába beletoltam 2 dl propoliszt. Hát, az íze olyan istenesen trágya volt, de itt és most nincs idő haldokolni és betegnek lenni, elvtársak. Zsófi tisztán is meg tudta inni, sőt pihegett is, hogy a jó kis házi pálinka, hmm, hmm, de jó. Ahogy a Zapukám mondja: „Amit a pálinka nem gyógyít, oda az orvos is kevés”

Estére úgy kb mindent bevettünk, aminek gyógyhatása van. Ettől kellemesen bedrogozva, az aznapi második teás propoliszom után félrészegen, feküdtem az ágyon, és sirattuk fiatal, egészséges, tegnapi testünket Zsófival. Ekkor rájöttem, hogy ma még Zsófi semmit, és én csak reggelit ettem. Hát, akkor enni kell. Beteg gyomornak a jó kis kínai olajos, fűszeres álom kell. Zsófi inkább bement a Mekibe egy kis adag sült krumpliért, de én menő voltam, letoltam valami húsos, rizses, szószos izét. A gyomrom rázta is a vészcsengőt, hogy Margit…???

Túléltem. Jó kis éjszaka volt. Sokat aludtam. Amúgy, jobb is, hogy aznap otthon maradtunk, mert a lányok, akik elmentek valamilyen piacra, majdnem széjjelfagytak. Harbin üldöz minket. Utólag kiderült, hogy azokban a napokban Kína évszázados rekordot döntött hidegileg. Még Dél-Kínában is havazott, és ott, nálunk északon, hát el lehet képzelni.