Vasárnap kellemes 26 fokban, egy szál rövidnadrágban és topban süttettük a hasunkat. A kínaiak nemzeti ünnepe, az „államalapítás”, október elseje. Ez azt jelenti, hogy egy hetes szünetnek néz elébe az ország, és mivel a nemzetközi intézet kirándulást szervezett a következő hét három munkanapjára, a nyelvi tagozatosoknak már péntek délutánnal elkezdődött a szünet. A kirándulás 1080 yuanbe került, ezért nem tették kötelezővé, de mi el akartunk menni világot látni. Összedobtunk hát egy félig tömött hátizsáknyi ruhát, napszemüveget öltöttünk orcánkra, és hétfőn reggel fél nyolckor felszálltunk a buszra. Visszaérkezés szerda este, az útvonalat pedig a következő térkép mutatja be.

Az úticél Dandong, ami szintén Liaoning tartományban található. Dandongnak két nevezetessége van: egyrészt ide is elér a Nagy Fal, másrészt, ez a legközelebbi város Észak-Koreához, ami azt jelenti, hogy egy Yalu nevezetű folyó csordogál a két ország között. A határátkelőt a Kínai-Koreai Barátság Hídja jelenti, pontosabban kettő híd ezen a néven. Az egyik még a koreai háború előtt épült, majd a háború alatt megrongálódott. Az Észak-Korea felőli részén ma csak a híd talapzata áll. A másik újabb, háborús emlékművek tarkítják, és az átjárás rajta szigorúan ellenőrzött.

A két város között még kilométernyi zöld határ húzódik. Iszapos, lápos, kerítéssel és határőrséggel védett terület. A kínai oldalról lehet látni egy települést, a neve Sinuiju, ahonnan az észak-koreaiak ugyanolyan kíváncsisággal pislantanak át Kínába, mint amilyen kíváncsisággal mi tekintünk Észak-Koreára.

Jegyet vettünk egy hajóra, ami olyan közel visz az országhoz, amennyire lehet. Nehogy azt higgye bárki is, hogy premier plánba elénk tárult az ország. Többnyire legelésző állatokat láttunk, és katonákat, akik erősen vizslatták a határt. A település látótávolságon belüli házai inkább lakatlannak tűntek. Egy London Eye-hoz hasonló óriáskerék is látható, ha valaki át akar pislantani Kínába, de éppen nem működött, ami nem meglepő, hiszen Észak-Korea folyamatos áramellátási problémákkal küszködik…többek között.

Az ország hivatalos pénzneme a wong, amit szigorúan tilos kivinni az országból. Az a néhány turista, aki meglátogathatja az országot, euróval, yuannel, vagy USA dollárral kell fizetnie. A határon persze virágzik a fekete piac, ha mégis venni akarsz észak-koreai pénzt.

Ha valaki igazán meg akarja látogatni az országot, először is a zsebébe kell nyúlni. A legrövidebb, 4 napos út Pekingből olyan 1200-1500 euróba kerül. Bizonyos országok állampolgárai, mint pl. Dél-Korea be sem tehetik a lábukat az országba. A határellenőrzés 2-3 óráig tart. Rengeteg tiltott áru van, amit nem lehet bevinni. Ha már egyszer az országban vagy, nem hagyhatod el a csoportod, amit egy helyi lakos figyel és vezet. Csak arról készíthetsz fényképet, ami jó színben tűnteti fel az országot. Minden csoportnak virágot kell vinni a Kimek szobrához, és le kell rónia háláját és elismerését, hogy a modern világ legkegyetlenebb diktátora a Földre született. Bizonyos helyeken még a csinos ruha viselése is kötelező, és az ellentétes viselkedés jogi következményeket von maga után. Látogatható néhány múzeum, amik észak-koreai szemszögből mutatnak be bizonyos történelmi eseményeket, mint például a Koreai Háború. Aki elneveti magát, vagy csak elmosolyodik a propaganda bármely eszközén, akár halálbüntetést is kaphat. Ez nem vicc. Észak-Koreának európai részről csak egy svéd nagykövetsége van, ami konzuli segítséget nyújthat, természetesen nem sokat. A kiszámíthatatlan politikai helyzet, az ezernyi besúgó, a turistára is veszélyes. Aki nem tartja be az ország szabályait, arra az ország büntetésrendszere lesz mérvadó (kínzás, bebörtönzés, koncentrációs táborok, halál).

A beszélgetések során mindig Demokratikus Köztársaságként kell Észak-Koreára utalni. A lakosokkal az interakció nem tiltott, de korlátozott. A legfontosabb: tartsd a szád, ne oszd meg a véleményed, ne sértegesd a Kimeket, hajolj nagyon mélyre tiszteleted jeléül, és majd ha hazaértél, elmeséled mit láttál.

Észak-Korea a világ egyik legszegényebb országa. Hiába minden nemzetközi segély, a lakosság nagy része éhezik, kemény elnyomásban él, sőt papíron még háborúban is áll Dél-Koreával, hiszen anno csak tűzszünetet kötöttek. Borzalmas élet az ilyen.

Amíg a mi kis békés hajónkról szemléltük az észak-koreai teheneket és kecskéket (amik láss csodát, pontosan ugyanolyanok, mint a kínai kecskék és tehenek) , egyszer csak feltűnt egy „észak-koreai lakos” kis csónakon, „eredeti” észak-koreai portékát árulva. A sok elkábított turista azonnal lecsapott, és tonna számra vették a cigarettát, a mini kiwit, az alkoholt, fergetegesen indokolatlan áron. Én csak jót nevettem rajtuk. Természetesen kiderült fél órán belül, hogy a cigaretta átcsomagolt kínai dohány, az alkohol is valami kínai szesz, a kiwi meg az egyéb finomságok is a kínai oldalról jöttek, ahol negyedannyiért meg lehet venni őket a kikötőben. A beszerzési ár kb. 5 forint lehetett, ha még így is volt haszon rajta. Amikor tovább úszott a csónak, kedves „észak-koreai” barátunk önelégülten számolta bevételét, és mutatta nekünk behajlított mutatóujját, ami Kínában kilencet jelent. 900 yuan, majdnem 50 ezer forint 10 perc alatt. Ezután a kormányos észak-koreai eredeti pénzt kínált megvételre darabonként 200 forintért, ami eleve az értékének töredéke, meg amúgy is tudtam, hogy nem lehet pénzt kivinni az országból, tehát megint csak turistaetetés. Attól még vásároltam egyet szuvenírként, és utána a Wikipedián ellenőriztem, hogy egész szép másolat.

Szállásunk nem Dandongban volt, hanem egy kis hegyi faluban, olyan 175 km távolságra. Ez igencsak a meglepetés erejével hatott, méghozzá a következő okokból: a hegyekben 13 fok van délben. Nekünk pedig kereken egy, pulcsinak nehezen nevezhető rongydarabunk volt. Ebből következik, hogy minden testnyílásunk befagyott, amint kiszálltunk a buszból. Logikusan következne a gondolat, hogy berohanunk a hotelbe, de ott valamilyen kínai csoda folytán nem 13, hanem 5 fok volt. A szálloda 3 vörös csillaggal ékeskedett. Üdvözöljük tehát vendégeinket a mesés és egzotikus paradicsomban a világ végétől egy kicsit hátrább, pontosan az Isten háta mögött egy kicsivel. Luxus üdülését csak néhány aprócska, apróbetűcske probléma zavarhatja, azaz:  

1. a szobája ajtaján nincs zár, csak egy lakat, ami úgy-ahogy azért bezárja a szobát
2. a csapból nem folyik víz, ha melegre állítja
3. a wc tartálya naponta egyszer töltődik fel, ezt tanulmányozható is, mivel nincs a tartálynak fedele
4. a wc papír 3 tekercs géz
5. a mínuszok ellenére este 9 után rejtélyes okokból elzárjuk a meleg vizet
6. a hatodik emeleten fog lakni, de lift sajnos nem állt rendelkezésre
7. a szobában található 5 lámpából 2 kettő nem működik

A vendég legnagyobb örömére azonban egy valami kifogástalanul működik: a légkondi.

Mindezek után a három csillag helyett egyezzünk ki egy útszéli motel minősítésben, és akkor már a zsebembe is csempésztek egy borítékot tele Maokkal és ingyen alszik ott a családom és én, amíg ki nem hal a családfám.

Az étellel nem volt nagy baj mindezek ellenére, ami fontos, mert ha nem ettél, megfagytál. Az első este karaoke partyt és nyílt tűzön sütögetést rendeztek nekünk. Ebből az utóbbit nagyon is értékeltük, ugyanis esküszöm, mi előbb pirosra sültünk a tűz körül, mint a bárány, sőt mi még melegen is tartottuk később magunkat, míg a bárányka biológiai fűtőanyaggá vált. Nemes célért halt meg az állat.

Mi volt a legérdekesebb az útban? Ez a falu még talán életében nem látott nyugati embert. Kocsik lassítottak mellettünk, emberek bámultak nyitott szájjal ki az ablakon, és lelkes tinédzserek követtek minket végig a felfedezőkörutunkon, csak hogy egy képet csinálhassanak velünk. Velünk, a marslakókkal. Egy bácsi saját kertjéből dobált nekünk minialmát, hogy köszöntsön. Nem is nagyon foglalkoztunk hirtelen jött hírnevünkkel, amíg nem történt valami, amire nem számítottunk.

Éppen békésen figyeltünk egy helybélit, amint a selyemhernyókat szedi ki a gubójukból bábállapotban. Egy kis célszerszámmal levágja a gubó tetejét, majd kiszedi a kis mozgó gombócot. Ha barna vagy feketés maradhat, ha rohad, akkor kitisztítja a gubót, és mehet az üresek közé. Az így kinyert cukiságokat aztán számtalan módon elfogyasztják. Engem nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam.

Ezen ámulásaink közepette egyszer csak hatalmas nagy csattanást hallottam közvetlen közelről, és a következő pillanatban egy ember duplaszaltózott le a motorjáról, és landolt centikre mellettem a földön. Egy autónak ütközött. Mindkét sofőr annyira el volt varázsolva attól, hogy mi létezünk, hogy egyenesen egymásba hajtottak. A hibás természetesen az autó sofőrje volt, aki egyszerűen keresztbe hajtott az úton, hogy közelebbről lásson minket, elütve a szintén bambuló motorost. Mindezt centikre tőlem és Hugótól.

Olyan sokkot kaptam, mint még soha. Nem csak én, mindenki. Ám összeszedtem minden erőmet, összekapartam a lélekjelenlétem, és kinyögtem a többieknek a legfontosabbakat: „ Azt a rohadt… Ne csináljatok fényképeket!” Később kiderült, hogy a teljesen lefagyott barátaimnak (nem csak a hideg miatt) mindezt magyarul sikerült elmondanom, ugyanis annyira nem kapartam össze a lélekjelenlétem, hogy felfogjam, ők nem magyarok. Azért milyen érdekes, hogy mikor élet-halál közelébe kerül az ember, az anyanyelv akkor is győz, ha már 5 hete csak angolul cseveg az ember.

Az emberke saját lábán távozott a földről, és – micsoda mákos palacsinta – 10 méterre volt egy klinika. Kicsit sántított, a feje csupa vér, a motor kissé ripitya. Az autó sofőrje teljesen stresszes, annyira, hogy a nyugtató cigaretta csikkjeit a motor kiömlött üzemanyag tócsájának közvetlen közelébe dobálja el. Mi hamar elhagyjuk a terepet. Később persze benézünk a klinikára megkérdezni a bácsitól, jól van-e. Jól volt. Mi pedig hamar visszarohantunk a hotelbe, nehogy a következő baleset, amit mi okozunk, már halálos kimenetelű legyen.

Miután sikeresen megfagytunk a vacsora alatt a hotelben, a karaoke party már egész élvezhető volt a tűz körül. A tanáraink igen sokat énekeltek, miközben orosz barátaink nyomták a népi táncot a kínai vernyogósokra. Egy koreai fiú volt csak képes zeneileg is értékelhető előadást nyújtani. Dimitiri barátunk előadásában a gangnam style, aka russian style is igen új megvilágításba került.

Másnap egy nemzeti parkot látogattunk meg, ahol megmásztunk egy kisebb hegyet. Útközben a vakard meg a szobor fejét, hagyj ott 1 yuant és szerencséd lesz című műalkotások tömkelege várt minket. A tetőn pedig egy forrás, amiről a legenda úgy tartja, ha iszol belőle, megtalálod életed párját. De ne igyál túl sokat, ugyanis a túladagolása a szerelmi bájitalnak halálos. Én nem kockáztattam meg az ivást belőle. Nem azért, mert félek a túladagolástól, vagy mert nem kell nekem férj, hanem mert elegem van a hasmenésből egy életre.

A hideg ellen is felkészültem. Két nadrág, két zokni, három póló, egy a hotelből ellopott derekam köré csavart kistörölköző és egy pulcsi volt rajtam. Így már elviselhetővé vált a 13 fok.

Ebéd után hajóra szálltunk, és megnéztük Kínának azt a részét, ahol kilométerenként egy darab ház áll, és a zabolátlan természet uralkodik nagyrészt. Hegyek, szántóföldek, erdők. Egyszerű emberek, egyszerű élettel. Családonként művelnek irdatlan méretű földeket, főleg kukoricát termelnek, eladásra és saját fogyasztásra. Minden munkát kézzel végeznek.

Az út végén megálltunk egy buddhista szobor előtt, amely annak tiszteletére épült, hogy a hegyből kristálytiszta víz csörgedezik alá. Néhány yuanért, füstölőt lehet venni, majd háromszor meg kell hajolni a szobor előtt, amihez kongatnak, végül a füstölőt a szobor előtti homokkal teli edénybe kell szúrni. A buddhizmus nem követel meg hitet semmilyen istenben, csak azt szeretné, hogy tiszteljük a természetet. Egyúttal nem áll szemben semmilyen tudománnyal sem, az alapelve, hogy ha a tudomány és a buddhizmus ütközik, a tudománynak van igaza. A szobor körül az emberek piros szalagokat kötöttek a fákra, korlátra a nevükkel, hogy szerencsét hozzon.

Aznap este, amint visszaértem a hotelbe, és megvacsoráztam, bebújtam a meleg ágyba. Én voltam a második (Roeland után), aki beteg lett. Mire másnap este 7 óra utazás után hazaértünk, már mindenki szipogott, és el volt fáradva. Legnagyobb örömömre megérkezett a hazai szeretetcsomag a Nensziéktől, ezért este, miután forró fürdőt vettem, egy jó kis hazai zacskós grízgombóc levessel kúráltam magam. Másnap őrült szélvihar csapott le Dalianre, ezért bezárkóztunk, sütöttünk egy nagy rakás palacsintát, és a meleg ágyban töltöttük a napot. Most, péntek este, már egész jól érzi magát mindenki, és holnap elmegyünk be a városba, hogy megvegyük a túlélő szettet: téli kabát, sapka, sál, thermo pulcsi, meleg harisnya. Winter is coming.